Ha már előkerült az Imagine

Nem szeretem az Imagine-t. Sosem szerettem. Kamaszként sem. Szerintem nem jó dal. Egy fülbemászó, emblematikus giccs bugyuta és közhelyes szöveggel, van nála ezer jobb John Lennon Beatles- és szólóéletművében. Olyan is, ami szebben, jobban, okosabban, ihletettebben, tágasabban, érdekesebben beszél a létezés dimenzióiról is, meg olyan is, ami általában szebb, jobb, ihletettebb, tágasabb, érdekesebb. John Lennon szólóéletműve amúgy is problémás: nagy része ugyanis minimum közepes. Négy éve a hvg.hu-n sorba állítottuk a szólólemezeit, igazán csak kettő kiemelkedő, a John Lennon / Plastic Ono Band, meg az az album, aminek az Imagine a címadó dala. A többi úgy, ahogy jó, de inkább közepes vagy szar. Meglepő módon nem csak Paul McCartney – értelemszerűen hosszabb, gazdagabb –, hanem még George Harrison szólóéletműve is izgalmasabb Lennonénál. 

Az Imagine, mármint a dal, természetesen nem „marxista hitvallás”, a tartalmát és az intencióját tekintve nem érdemes ebbe a kétdimenziós politikai beszédbe lehozni. John Lennon ugyanis nem politikus vagy politikai kommunikátor volt, hanem egy nagyhatású dalszerző-énekes, aki akart valamit mondani a világról. Mondott is – sokszor nagyon emlékezetesen, máskor sutábban, ügyetlenebben, vagy modorosabban. Az is tény, hogy politizált, sok esetben kifejezetten direkt módon. Szóval a dalnak – és John Lennon munkásságának – egyébként van közéleti, a dalszerzésen túlmutató kerete vagy dimenziója, sőt, még a marxizmushoz is van köze. Az Imagine nem politikai programnyilatkozat, hanem egy részint naiv fölszólamlás. A hatvanas évek végéről beszélünk, hippikorszak, ellenkultúra, igen, neo-marxizmus, Woodstock – a korszellemet is oda kell számolni, ha kontextust vizsgálunk. Az Imagine az első pillanattól megosztó.

Onnantól, hogy 1971-ben Lennon az Egyesült Államokba érkezett, kapcsolatba került és kapcsolatot is tartott az emlegetett ellenkultúra jól ismert figuráival, például a balos-anarchista Yippie mozgalom vezéreivel, Jerry Rubinnal és Abbie Hoffmannal – ők indították el Pigasust, a disznót az 1968-as amerikai elnökválasztáson –, ahogyan az 1972-es Some Time In New York City című albumot (Lennon egyik legkevésbé emlékezetes lemezét) is politikai odaállás ihlette: a marihuánabirtoklásért letartóztatott aktivista, John Sinclair és a balos polgárjogi aktivista-feminista Angela Davis letartóztatása elleni tiltakozás, valamint állásfoglalás az északír ügyben (a Véres Vasárnap után Lennon kapcsolatba is került az IRA-val, rossznyelvek – és egy MI5-ügynök – szerint támogatta is a szervezetet, de ezt sosem bizonyították).

Ekkorra azonban az Imagine már megszületett. A dalra Lennon úgy hivatkozik, hogy közös műve Yoko Onóval, melyet részben Yoko 1964-es Grapefruit című könyve inspirált. „Az Imagine, amely így szól: ’Képzeld el, hogy nincs többé vallás, nincsenek többé országok, nincs többé politika’, gyakorlatilag a Kommunista kiáltvány, még akkor is, ha nem vagyok különösebben kommunista, és nem tartozom semmilyen mozgalomhoz”, mondta, egy másik interjúban pedig azt, hogy a dal vallásellenes, nacionalizmus-ellenes, konvencióellenes, kapitalizmus ellenes, „ám mivel cukorral van bevonva, elfogadják”. „Már tudom, mit kell tenni: mártsd a politikai üzenetedet mézbe”, tette hozzá, és azt is, hogy az Imagine a Working Class Hero konzervatívoknak szóló, megédesített változata. Egy 1980-as interjúban azt mondta, a dal nem a transzcendencia nélküli világról szól, hanem az egymással versengő vallásokról. Szóval mondott mindenfélét. Mindezeket a New York-i Central Park melletti Dakota Ház luxusapartmanjából, ez azért ad egy vajszínű árnyalatot az egésznek.

John Lennon amerikai tartózkodása körül sokáig viharok dúltak. 1973. márciusában határozat született arról, hogy hatvan napon belül el kell hagynia az Egyesült Államokat, miközben Ono tartózkodási engedélyt kapott. Közben kitört a Watergate-botrány, mellékes kérdéssé vált, hogy Lennon megy vagy marad. A következő elnököt, Gerald Fordot kevéssé érdekelte, hogy hadakozzon a zenésszel. 1976-ban Lennon zöld kártyát kapott, 1977-ben pedig, amikor Jimmy Carter lett az elnök, Lennon és Ono ott voltak a beiktatási ünnepségen. John Lennon halála után John Wiener történész-újságíró kiderítette, hogy az FBI több száz oldalnyi dokumentumot vezetett John Lennonról. Tizennégy évnyi, az állammal folytatott pereskedés után jutott hozzá a papírokhoz.