Kétségtelen, hogy hetyke kreatív hullámon lovagol Thom Yorke és Jonny Greenwood, de ezekből a burjánzó ötletekből továbbra sem Radiohead-lemez születik – bár, ha minden igaz kettejük anyazenekara éppenséggel próbált idén – hanem egy újabb Smile-album. A második 2024-ben. Egész pontosan az történt, hogy 2023-ban annyi dalt vettek fel Sam Petts-Davies producer társaságában az Abbey Roadon, hogy abból most már a második lemez teli ki. Az első ugye 2024. januárjában jött ki Wall Of Eyes címmel.
Mivel a Cutouts ugyanbban a kanyarban készült, mint az idei év elején megjelent ikerlemeze, az talán magától értetődő, hogy a lemez modora, hangzása, tónusa nagyjából megegyezik az előzőével. Az első hallgatás után úgy rémlett, hogy erre az albumra némileg több elektronika került, de nem, pont jó arányban van amaz, meg a gitározás-dobolás. Ügyesen szedték kétfelé a 2023-ban learatott termést, most egyáltalán nem érezni azt, hogy ez az album kiegészítője vagy utókája, lábjegyzete lenne a Wall Of Eyesnak. Volt ilyen a Radiohead praxisában is: a Kid A és az Amnesiac.
Ha már a Radiohead többrendbeli fölemlegetése, az etnós ízekkel felütött Colours Fly vagy a finoman elszállt Instant Psalm akár az A Moon Shaped Poolra is felkerülhetett volna. Az Eyes Of Mouth szálai meg egész pontosan a Radioheadhez vezetnek vissza, hisz a dal ötlete a 2016-es Radiohead-turné idejére vezet vissza. Kérdés, lesz-e még Radiohead-album, amire Yorke-Greenwood-dalok kerülhetnek. Ha egyébként van valami, ami érezhetően elválasztja a Smile-t a Radioheadtől, az a Sons Of Kemet dzsesszzenekarból is ismerős Tom Skinner dobolása, ami most is más karaktert ad a számoknak.
No, de menjünk tovább. A Don’t Get Me Started egészen különös kompozíció: minimalista elektró-balladából bomlik ki különös, lüktető darabbá, az, hogy tánczene, talán túlzás, de simán látom magam előtt, ahogy Thom Yorke táncol rá, és azt is el tudom képzelni, ahogy Björk énekli ezt a dalt. A zongorás-vonósos Tiptoe tényleg lábujjhegyen jár. A The Slipről az jut eszembe, hogy időközben lett tipikus The Smile-szám, és az ilyen. A vége pedig – mármint a lemezé – nagyon szép (vagy inkább nézzük a szöveggel együtt: szép és groteszk-szürreális): a Bodies Laughing noir bossa novája tökéletes zárlata a Cutoutsnak. Az egyik legerősebb pillanat ezen az egyébként is erős albumon.
Yorke-ék most minden emberi számítás szerint valószínűleg kiírták magukat egy időre. Vagy nem. Érdeklődve várom, mikor és mi lesz a következő lépés. Talán épp a Radiohead. Vagy nem.